Küzdősportok

Ali Abdelaziz szerint Khabib megtörte Conor McGregor lelkét

Ali Abdelaziz szerint Dana White és Khabib La Vegasban találkozik, hogy megvitassák az orosz jövőjét, és így megtudják, lesz-e visszavágó McGregor ellen.

Habár Khabib Nurmagomedov 2020 októberében úgy döntött, hogy visszavonul, miután meggyőző módon legyőzte Justin Gathje-t, Dana White nem akarja feladni, hogy megpróbálja meggyőzni őt egy Conor McGregor elleni visszavágóra. Az elnök tudja, hogy ez a harc lenne az, amely biztosan kielégítené a nézők vágyát, és sok pénzt hozna.

Sport365.hu – "Ha Conor nyer, szívesen látnék egy Khabib elleni visszavágót"

A 32 éves ír tavaly januárban szenzációsan tért vissza a UFC-be, lenyűgöző 40 másodperces TKO-győzelmet aratott Donald Cerrone ellen a Las Veagas-i UFC 246-on. Hat hónappal később McGregor megdöbbentette az MMA világot, amikor ismét bejelentette a visszavonulását. Profi MMA mérkőzést utoljára bő három éve, 2016 novemberében volt csak képes nyerni.

Ali Abdelaziz, a „The Eagle” képviselője azonban a TMZ-nek elmondta, hogy nem hiszi, hogy Khabibnak nagy érdeke fűződik egy ilyen összecsapáshoz, mert, ahogy ő is mondta már korábban, egyszer már megverte Conort, így nincs miről beszélni.

„Megtörte a lelkét. Elvette az akaratát.”

„A Conor McGregor elleni küzdelem sokat jelentene a rajongók számára, és úgy gondolom, hogy anyagilag ez egy hatalmas beruházás lenne. De ismerjük Khabibot, a pénzzel őt nem lehet rábeszélni semmire.”

Sport365.hu – Khabib: Pár hét múlva Danával megvitatjuk az összes kérdést

Khabib Nurmagomedov sokat emlegetett találkozója Dana White-al január elején fog megtörténni, de legfrissebb hírek szerint igen kevés esély van arra, hogy visszatér a ketrecbe. "Dana és én kapcsolatban állunk és nem beszéltünk az öv megüresedéséről. Ez azért van, mert azt akarják, hogy folytassam. Ez egyértelmű. Kilenc éve űzöm ezt, és még nem veszítettem.

Ugyanakkor azt is tudja, hogy White mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy Nurmagomedov beleegyezzen abba, hogy még egyszer ketrecbe lépjen. A UFC elnökének azonban most nem csak pénzt kell letennie az asztalra, hanem valami olyat, amire Khabibnak szüksége van.

„Dana White és Khabib találkozni fognak. Azt hiszem Abu Dhabiban, és utána elmennek majd vacsorázni Las Vegasba.”

Nem gondolnak McGregorra

„Nem igazán törődünk vele. Mondhatnak itt 100 millió dollárt, vagy valami hasonlót, nem hiszem, hogy rá tudnák beszélni Khabibot, ha ő maga nem akar harcolni. Én sem nyomasztom őt ezzel, nem is kérdezek tőle túl sokat. Békén hagyom.”

Forrás: as.com
Borítókép: Jeff Bottari/Zuffa LLC/Zuffa LLC via Getty Images